720.II.A1.03.01.jpg
720.II.A1.03.02.jpg
csabacsud_kondoros_I.jpg

A Kondoroson megtartott szerda délelőtti ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának kivitelezése. Mint elhangzott, a beruházással az ország legnagyobb méretű és legnagyobb költségvetésű gyorsforgalmi útépítése valósul meg kizárólag hazai forrásokból.

 m44 alapkoletetel 1

A kormány egyebek mellett azzal a fontos céllal indította el közlekedés-fejlesztési beruházási csomagját, hogy a gyorsforgalmi hálózatba valamennyi megyei jogú várost bekapcsolja — hangsúlyozta köszöntő beszédében Tasó László. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai ügyekért felelős államtitkára elmondta, ezzel kiépül az a kapcsolatrendszer, amely eddig nem volt biztosítva a gazdasági fejlődéshez.

Hozzátette, a Békéscsaba és Kecskemét közötti mintegy 120 kilométeres út összesen 327 milliárd forintból készül majd el. A most elkezdődött beruházás részeként Tiszakürt és Kondoros között 62 kilométernyi, kétszer kétsávos út épül közel 146 milliárd forintból.

Folytatás és forrás: beol.hu